Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXII. évf. 4. szám

Korábbi számok »
Települési hulladéklerakók környezetbe illesztése
egy kis áttekintés, hol is tart

Amikor 2000.12.22.-én az Európai Bizottság és a Magyar Kormány aláírta a „Szegedi regionális hulladékgazdálkodási projekt” című, ISPA projekt Finanszírozási Megállapodását, nagyot sóhajtottak a dél-alföldi polgármesterek, mert 33 települést szorító, EU hulladékgazdálkodást érintő problémája megoldódni látszódott.

A program előre haladtával a településeken megépülő hulladékudvarok, gyűjtőszigetek megvalósulásával a lakosság megtanulta, hogy a szeméttel másként kell „bánni”, mint korábban, hogy szelektíven gyűjtve az újrahasznosítással a környezetünket óvjuk, védjük, ezzel is hozzájárulva a környezeti minőségünk javulásához.

A projekt által érintett térségben 33 település helyezkedik el, többek között az Önök települése is. A projekt keretében érintett lakosság 258 677 fő. A régióban keletkező lakossági szilárd hulladék 48 ezer tonna, az egyéb lakossági hulladékok további 28,5 ezer tonnát tesznek ki. Ezen túlmenően az építőipari termelés 61 ezer tonna szervetlen hulladékot, a mezőgazdasági termelés pedig 30 ezer tonna biológiailag lebomló (komposztálható) hulladékot termel.

Ennek a térségben keletkező nagy mennyiségű hulladéknak elszállítása és ártalmatlanítása érdekében elkészültek mindazok a létesítmények - komposztáló telep, szigetelt hulladéklerakó, építőanyag feldolgozó üzem, biogáz üzem -, melyek üzemeltetésével egy EU színvonalú, Magyarországon egyedülálló komplex hulladékgazdálkodási rendszert tudhatunk magunkénak.

Az elképzelések azonban máig nem valósultak meg 100 %-ban, hiszen a meglévő hulladéklerakók tájba illesztési azaz rekultivációs munkálatai elmaradtak. Hiába kezdődtek meg a projekt elindítása után szinte azonnal a települési hulladéklerakók rekultivációjának tervezési munkálatai, a törvényi szabályozás megváltozása, valamint a kivitelezés elhúzódása miatt megemelkedett rekultivációs költségeket az eredeti támogatási összeg (~4,5-5 milliárd forint) nem tudta elviselni illetve az érintett Önkormányzatok ezt az összeget önerőből nem tudták volna előteremteni.

A magas beruházási költségek figyelembevételével láthatóvá vált, hogy a rekultivációt csak közösen, a 33 település továbbra is összefogva tudja megvalósítani, ezért megalakították a Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulást. A Társulás tanácsában Önöket településük polgármestere képviseli.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül 2007-ben jelent meg egy olyan pályázat, mely a tervek készíttetéséhez valamint a megvalósításhoz ad anyagi támogatást. Ennek címe: Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) Települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs program.

A rekultiváció során a felhagyott hulladéklerakó telepeket záró réteggel látják el annak érdekében, hogy az esővíz a szennyezőanyagokat ne moshassa a talajba, másrészt növények betelepítésével a tájba illő környezetet alakítsanak ki a településeken.

Szeged Megyei jogú Város Önkormányzata sikeres pályázatot adott be a társulási települések gesztoraként.

Az I. szakaszban közel 24 milliós összegből a rekultivációs tervek pontosításai elkészülhettek.

Az Önkormányzatoknak nem kellett hozzájárulniuk ezekhez a tervezési költségekhez!

Jelen pillanatban a II. fordulós pályázati anyag összeállítás van folyamatban, melyet immár a 33 települést egyesítő Dél-alföldi Hulladékgazdálkodási Társulás 2009. júliusában tervez beadni.

A pályázat sikeres elbírálása és a projektet érintő közbeszerzési eljárások lebonyolítását követően a rekultiváció, azaz a települési hulladéklerakók tájba illesztése várhatóan 2010-2012 között megvalósulhat.

Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak