Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXII. évf. 4. szám

Korábbi számok »
Híreink

Az EDF DÉMÁSZ és Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2014. május közepétől újra támogatási pályázatot hirdet az áramdíj megfizetésével küzdő háztartások megsegítésére.

Zsombó Nagyközség Önkormányzata a település lakosságával és gazdasági szereplőivel együttműködve kívánja megvalósítani a településfejlesztést oly módon, hogy eközben a fenntartható fejlődés elve minden vonatkozásban a lehető legnagyobb mértékben érvényesüljön. Ehhez első lépésként 2011. évben elkészült a fenntarthatóság helyi programja (Local Agenda 21, azaz LA 21), amelynek alkalmazásával és aktualizálásával a település hosszú távon a szociális jólét, a társadalmi igazságosság, valamint a természeti és épített környezet megóvásának érvényre juttatásával egyre inkább élhető és otthonos településsé válhat.
HANG = REZGÉS = ÉLET III.

A DOMINO Közhasznú Alapítvány 2014.május 23-án (pénteken) 18,00 órától új utakra hív a HANGKELTŐK Társaságával immár harmadik alkalommal Zsombón.

HANG = REZGÉS = ÉLET címmel
 
A HANGFÜRDŐ során megszólaltatott hangtálak, gongok és más egyszerű hangszerek segítségével utazást tehetünk belső világunkban, lehetősünk lesz feltöltődni, pihenni, gyógyulni, elengedni azt, ami már nem szolgál és meghívni az életünkbe azt, amire vágyunk.
 
Öltözz melegen, hozz magaddal polifoamot, vastag plédet, kispárnát, egy üveg vizet és elhatározást, hogy megpróbálod! :)
 
Helyszín: József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, Zsombó
 
Szívesen látunk minden kedves érdeklődőt!

 

Az előadáson fotók készülnek, melyek az alapítvány honlapján való megjelenéshez szükségesek, a résztvevők megjelenésükkel beleegyezésüket adják ezek elkészítéséhez.

Nagy tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Csongrád Megyei Szervezet Kertészeti osztályának, valamint az Országos kertészeti osztály Zöldségtermesztési alosztályának együttes ülésére.
„A zöldséghajtatás jövőbeni lehetőségei, különös tekintettel a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozóan”

Tisztelettel meghívjuk a település lakosait

2014.05.22-én, csütörtökön
18:00 órai kezdődő
utcafórumra

Helyszín: Zsombó, József Attila Közösségi Ház

Projektgazda: Natura Peregrina Alapítvány

A vidéki régióknak, tanyás térségeknek megvannak a saját készítésű termékeik, élelmiszereik, melyek kitűnő minőségűek, és jórészt (ha nem is minden esetben hivatalosan, de) hungarikumnak tekinthetők.
E tanyai, vidéki termékeket, élelmiszereket igénylők, a vidéki ízeket kedvelők vannak számosan, és még többen vannak, akikben fel lehet kelteni az igényt. De ezen érdeklődőknek sok esetben nincsenek kapcsolataik a termelőkkel, gazdákkal. A tanyai, vidéki termék nehezen jut el a potenciális vásárlókig.
Minden, mit szemed ígér...

A DOMINO Közhasznú Alapítvány szervezésében
2014.május 9-én (pénteken) 18,00 órától
- Minden, mit szemed ígér... - címmel
beszélgetés Kotogán Róbert pszichológussal, életvezetési tanácsadóval önmagunk megismerésének módjairól és életünk tudatos vezetésének  lehetőségeiről.

Helyszín: József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, Zsombó

A programot támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma, közreműködő szerve Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet.

Fiatal gazdák támogatása
Ön, családtagja vagy ismerőse mezőgazdasági vállalkozást indítana?
Most 100%-os támogatás mellett teheti meg.
Fiatal gazdák támogatása akár 12,5 millió forintig 100% támogatással!
Pályázati lehetőség gazdálkodóknak 40 éves korig!
 
34/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről tart előadást:
PONICSÁN PÉTER
az MNVH Csongrád megyei referense
 
időpont: 2014 május 5 hétfő 17 óra
Helyszín: József Attila Közösségi Ház és Könyvtár
 
Támogatás fomája:
Vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás mértéke:
A projekt elszámolható összköltségének 100%-a.
A támogatási összeg 90%-a a támogatási döntést követően lehívható! 
(90 napon belül kötelező a kifizetési kérelmet benyújtani)
 
A pályázatok benyújtására 2014. május 1-től 2014. május 15-ig van lehetőség.
Könnyűzenei Koncert

Indén is megrendezésre kerül a Kós Károly Művészeti Iskola és a József Attila Közösségi Ház közös produkciója, a tavaszi

Könnyűzenei Koncert

Fellépnek: a magánének tanszék növendékei, valamint, Szemenyei Zsófia, Hampel Zsuzsa és Angyal Áron, mint vendégek.

2014. április 27. vasárnap - 17.00
József Attila Közösségi Ház és Könyvtár

A belépés díjtalan.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Retro Majális a Nagyerdei tisztáson!

Idén a régi helyére költözik a majális Zsombón. Mi is jut eszünkbe nekünk, 30 év fölöttieknek erről a napról? Felvonulás, gömbös fagyi, a sült kolbász mustárral, palacsinta és a csapolt sör.

Elevenítsük föl a régi idők pillanatait és ünnepeljük együtt a május elsejét a nyolcvanas évek hangulatában.

Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak