Gyuris Zsolt
polgármester

Zsombó nagyközség valamennyi lakója nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt, aki megtisztelt bennünket községünk iránti érdeklődésével....

Zsombói Hírmondó
Hírmondó XXII. évf. 1. szám

Korábbi számok »
Híreink
Lackfi János előadása

A József Attila Közösségi Ház és Könyvtár a Somogyi Könyvtárral közösen, a Márai Program keretében Lackfi János előadására hívja meg a 7 és 10 év közötti gyermekeket 2012. április 24-én 13 órára.

A belépés díjtalan!


Idén januárban Magyarországon is útjára indult a Microsoft Partners in Learning for Schools program, az innovatív iskolák programja, amelybe ötven hazai közoktatási intézmény kapott meghívást – köztük iskolánk is.

A Vidékfejlesztési Minisztérium döntése értelmében az FVM 164/2008 (XII.20.) és a 42/2010. (IV.22.) számú rendeletei szerint az ország kijelölt területein tavasszal ismételten sor kerül a ragadozó emlősök veszettség elleni orális immunizálására. A repülőgépes és/vagy kézi vakcinázás 2012. április 14-28 között kerül elvégzésre.
ÓVODAI NYÍLT NAP

A Nefelejcs Katolikus Óvoda csoportjai nyílt napot tartanak a leendő óvodások és szüleik számára
2012. április 13-án (pénteken) 8-12 óráig, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt!

az óvoda dolgozói

A zsombói Nefelejcs Katolikus Óvodába a 2012/2013-as nevelési évre a gyermekeket
2012. április 24-én (kedd), 2012. április 25-én (szerda) 8.00 - 18.00 óra között lehet beíratni.

Beíratás helye: az óvoda irodája.

Tisztelt Hölgyem/Uram,
A KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (Dél-alföldi Közlekedésszervező Iroda) és a Subottco-trans (Szabadkai Közlekedési Vállalat) az Európai Unió Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, 2011-ben vissza nem térítendő támogatást nyert az Integrált közösségi közlekedési rendszer létrehozása a Szabadka-Szeged régióban (DitranS) elnevezésű projekt megvalósítására. A projekt célja egy olyan integrált közösségi közlekedési rendszer megalapozása, ami összeköti a határ két oldalán élő közösségeket.
VII. Borverseny

A zsombói József Attila Közösségi Ház hetedik alkalommal hirdeti meg borversenyét, melyre 2012. április 14-én kerül sor. A minták leadási határideje április 12. csütörtök 18.00 óra, helye a Közösségi Ház. A bormintákat nevezni lehet fajtánként 2db 0,75 l-es üvegpalackban. Nevezési díj fajtánként 500 forint. A közönség a borokat a dalostalálkozó előtt értékelheti. Várjuk jelentkezését! érdeklődni lehet: www.kultura.zsombo.hu, kultura@zsombo.hu, 62/595-560

VII. Dalostalálkozó

A József Attila Közösségi Ház és Könyvtár, valamint a Bokréta Népdalkör ezúton is szeretettel meghívja VII. Dalostalálkozójára 2012. április 14-én.

A Dalostalálkozó programja:

15 órától vendégvárás,

16-18 óra között ünnepi műsort láthatnak, melynek fellépői: a Bokréta Dalkör, a szatymazi Barackvirág Népdalkör, a szegedi Jóbarátság Népdalkör, a forráskúti Őszirózsa Népdalkör, az üllési Estike Népdalkör és a csólyospálosi Hagyományőrző Asszonykórus,

18 órakor lesz a VII. Borverseny eredményhirdetése.

A belépés díjtalan!

Húsvéti Alkotóház 2012

2012-ben április 5-én 10 órától kézműves foglalkozásokkal (tojásfestés, üvegfestés, magtojás díszítés, dísztárgyak készítése különböző anyagokból) várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Mindenkit szeretettel várunk, a rendezvény ingyenes.

Gyenes Csaba előadása

2012. április 10-én 18.30-tól Hogyan bizonyítja a terrmészettudomány a Rendező Elme létét a világban? címmel Gyenes Csaba plébános atya előadást tart az érdeklődő közönség számára. Az oxfordi tudósok gondolatai alapján tartott előadás után kötetlen beszélgetés lesz ebben a témában.

A belépés díjtalan!

Mindenkit szeretettel várunk!

Videók
Dokumentumok
Örökség-Kultúra
Fejlesztések
Partnerek
Felugró ablak