Máriafölde (románul: Teremia Mare, németül: Marienfeld, Grossteremin) falu Romániában, a Bánságban, Temes megyében, Máriafölde község központja. Az első világháborúig Torontál vármegye Nagykikindai járásához tartozott.
„Máriafölde, azelőtt Nagyteremia, a nagykikindai járásban fekvő nagyközség. ... A mai Máriafölde és Teremi helységek helyén állott a középkorban Kutas-Teremi falu. Eredeti neve Terem volt, mely szó a régi magyar nyelvben nemcsak nagy szobát, hanem udvart is jelentett. E szerint a Délvidéken gyakori Teremi teljesen megfelel az udvari helynévnek. 1450-ben, Töl János és Teremi Gáspár bírták, a kik egy hatalmaskodási perben tanukként szerepelnek. Később a Kutasi család birtokába került és innen nevezték a XVI. században Kutas Tereminek. Az 1550-1552. évi hadjáratok alatt magyar lakosai elköltözködtek s helyükbe szerbek telepedtek. A temesvári defterdár 1557-58-ban 23 szerb lakost írt itt össze. Ekkor a csanádi nahiéba (járás) tartozott. Földesura 1561 és 1564-ben Kutasi István volt. 1582-ben 20 szerb lakosa volt, a kik összesen 8600 juhot tartottak. Lakott helység volt 1647-ben is, mikor a garamszentbenedeki konvent Voxith-Horváth Istvánt, Petőfalvi Petőt és Ladányi Ferenczet iktatta be a falu birtokába. Ezektől a falu fele részét 1658-ban Szelényi János honti alispán szerezte meg, a ki unokaöccsének Gerhárd György megyei jegyzőnek engedte át. Még 1717-ben is 19 házból álló falu volt és ekkor a temesvári kerületbe osztották be, de a Temesvár visszafoglalásáért indított hadjárat alkalmával elnéptelenedett. A gróf Mercy-féle térkép már pusztaként tünteti fel, Teremia néven. A temesvári igazgatóság azután bérbe adta a temesvári marhakereskedőknek. A régi Teremia-puszta helyén 1769-ben két helység keletkezett: Marienfeld (Nagyteremia) és Albrechtsflur (Kisteremia), mindegyik 80-80 házzal. A telepítést Neumann temesvári igazgatósági tanácsos intézte. Az új telepesek Vesztfáliából, Elzászból és Lotaringiából származtak. Nagyteremiát a kincstári jószágok elárverezése alkalmával 1781-ben Nákó Kristóf vette meg. 1838-ban Nákó János volt a földesura. Az itteni római katolikus plébániát 1770-ben állították fel és a templom 1787-ben épült. A községben álló Szentháromság szobrot 1809-ben állították fel közköltségen. Van a községben kaszinó-egylet, iparos- és kereskedő-egylet, társaskör, dal- és zeneegylet, önkéntes tűzoltóegylet, takarékpénztár, önsegélyző- és temetkezési egylet. Kreuter György és Zimmer György cirokseprő-gyára, Götz János és fiai gőzmalma, Denuel János fűrésztelepe és Lőwy M. L. keményítő gyára. A lakosok jólétét nagyban előmozdítja az utóbbi időben fellendült szőlőmívelés. 1875-ben a község határában érdekes aranyleletre bukkantak, mely a Nemzeti Múzeumba került. San Marco hercegné született Nákó Mileva grófnő 1908-ban a Paulai Szent Vincze szabályait követő apácákat telepítette le a helységben és kolostort építtetett számukra, a mely hat osztályú katolikus elemi népiskolával van kapcsolatban.”
Írta Reiszig Ede a településről Torontál vármegye községei című munkájában
Látnivalók
- A településnek a 18–19. században kialakult része, a piac és park környéke (45, 75-78, 554-555, 565-569, 637-639 számú házak) védett zónává van nyilvánítva, a romániai műemlékek jegyzékében a TM-II-a-B-06295 sorszámon szerepel.
- 1906-ban épült, 544-es számú ház (TM-II-m-B-06296).
- 18. századi római katolikus templom, 1867-ben és 1928-ban felújítva. (TM-II-m-B-06297).
- 1806-ban állított Szentháromság-emlékmű (TM-III-m-A-06325).
- Bormúzeum
- Nichita Stănescu Emlékmúzeum
- Festészeti Múzeum
